Gyógypedikűr az egészséges láb lehet csak igazán szép. Amikor a körmökről esik szó, legtöbben a kézen lévő körmök díszítésére gondolunk elsőre. Pedig még számos terület létezik ezen kívül, például a gyógypedikűr. A körmözéssel kapcsolatban tehát nem csak az a kérdés, hogyan, milyen formára reszeljük, műköröm vagy igazi, milyen színű legyen a lakkozás, mivel tegyük kicsit különlegesebbé, egyedivé. Gél lakk vagy hagyományos, milyen technikákkal tudjuk otthon is megcsinálni a körmeinket, vagy éppen miért érdemes inkább profihoz fordulni.
A körmözés ennél többől áll: a kezünkön kívül, a lábkörmökkel is foglalkoznunk kell, emellett a körmök egészségére is fontos figyelmet fordítani, ugyanis díszíthetjük őket akárhogy, a nem egészséges, nem ápolt köröm bizony csúnya.

Az első lépés: gyógypedikűr
Gyógypedikűrre sokkal több embernek lenne szüksége, mint ahányan igénybe veszik ezt a szolgáltatást. Ha csúnya a lábad, valószínűleg neked is vannak problémáid, még ha nem is tudsz róla. A lábakkal kapcsolatos gondokat ugyanakkor az emberek nagy része vagy nem ismeri fel, vagy szégyelli, emiatt segítséget sem kér. A lábak takargatása helyett azonban érdemes felkeresni egy pedikűröst, aki a körmöket, illetve a láb bőrét is rendbe teszi.
Azon túl, hogy jóval egészségesebb lábakat, körmöket kaphatunk így, esztétikailag is sokat számít, ha a pedikűrös megszünteti a hibákat, és orvosolja a problémákat. Máris jobb érzéssel veheted fel a kedvenc szandálodat a melegebb napokon!
Milyen problémával keresheted fel a pedikűröst?
Gyógypedikűrre a legtöbb esetben benőtt köröm miatt van szükség. Nagyon sok embernek helytelen a körömvágási technikája, emiatt a köröm a bőr alá nőhet, ami egy idő után begyullad, és annyira fájdalmassá válhat, hogy még a legkényelmesebb cipő viselése is kész kínszenvedés lehet.
Szintén gyakori probléma a tyúkszem, különösen, ha a talpon van: ebben az esetben még cipő sem kell ahhoz, hogy fájjon a lábunk. A gyógypedikűr keretein belül kezelhető a körömgomba, a repedezett körmök, valamint a nemkívánatos bőrkeményedések is. Fontos ugyanakkor tudni, hogy nyílt seb, fekély, vagy gennyes körömágy esetén nem végezhető kezelés!
3 Replies to “Gyógypedikűr”